Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ho-ho-ho, Mikulásnak lenni mennyire jóó (nem)

Ma az egyik kliensemmel azon tűnődtünk, hogy miért is ragaszkodunk ahhoz az illúzióhoz, hogy csak érzésekkel jó szeretni a másikat. És érzésből is csak a katartikus, mindent elsöprő cunamikkal ér szeretni.
Miért ehhez ragaszkodunk és miért érezzük magunkat furcsán, amikor bár megtesszük a másikért a fontosat, a jót, de az érzéseink hiányoznak? Miért érezzük magunkat üresnek és szív-nélkülinek? Illetve tovább is megyek: miért szorongunk, ha nem tudom varázsütésre, mindig és ugrásra készen produkálni az adekvát érzéseket?
Befolyásolni és hangolni lehet őket, de parancsszóra kényszeríteni nem, ez a jó hír.

Eszembe is jutott az ülésen egy példa: mostanában jön a Mikulás. Milyen is lehet ilyenkor annak, akinek ez kőkemény meló, aki egész nap ajándékokat pakol, megölel és meghallgat háromszáz ezer gyereket, aki kedves, mosolygós... Igen, azt hiszem, mikulás-jelmezben is könnyen el lehet fáradni. De közvetíteni a szerepet, a személyiségem (ha tetszik, mikulásságom) ideáját és vízióját nagyon fontos. És ezt kifáradtan is érzi a többi ember rajtam, nincs ezzel semmi baj, főleg ha ebben meg tudom nyugtatni magam: nem, tényleg nem az én hibám, ha adott pillanatban nem jelenik meg nálam varázsütésre a szeretet, a csodálat, a kíváncsiság, akármi.
Tehát szeretek, de nem élem át/meg a nagy érzelmi flow-t. Nem ölelem keblemre az embereket, nincs katarzis, hanem csak a fáradtság, az üresség van, na meg a vágyott érzéseim hiánya. Ez az, ami meló: meló mikulásként jelen lenni és mégis adni az öleléseimet, -miközben a kicsiknek mennyire sokat jelent ez a szerep, hányan hisznek a mikiben és készülnek a Nagy Találkozásra-, és ebben nyugodt maradhatok, nem szorongok, nem aggodalmaskodok. Döntés kérdése ez, meg önismereté: felismerem-e hogy adott helyzetben mit (vagy mit nem) érzek, és el tudom ezt fogadni, el tudom ezt engedni, hadd menjen.

fotó: Marcus Spiske (pexels)

1 Tovább

mai képtalálat

Tegnap egy csapat punk ment előttem az utcán. Jól érezték magukat, és semmi más nem történt. Ma rátaláltam erre a képre.

Jó hétvégét mindenkinek!

Kata

forrás: Alex Noriega, stuffnoonetoldme.blogspot.com

maikep

maikep

0 Tovább

Mindennapi hulkunkat add meg nekünk ma

Azért szeretem a munkám, mert a mindennapok elől nem bújhatok el akkor sem, amikor vackolnék egyre befele, amikor senki más nem érdekelne, csak a saját magam bajai. (Merthogy ilyen időszaka is van a pszichológusok többségének...) Szóval nem hátrálhatok meg, az aktuális hírek mindig beszüremlenek a világsajtóból, néha hallom, hogy milyen sorozatokat lehetne követni vagy hogy éppen milyen trendi új fitnesz és tornamódszerek léptek a porondra. Néha pedig én lepem meg a hozzám fordulót egy-egy váratlan képpel, kérdéssel, ötlettel vagy metaforával. Utóbbira akar lenni szemléletes példa ez a poszt.

Mindig biztosítja a terápiás helyzet az ud-to-date pozíciót, és ezalatt nem a burokbazártság vagy elmaradottság illik a szakemberre mint jelző, hanem az, hogy egy testből nehezen tudsz egynél többet megélni. Varázsos ez, sok ember irigyli is, hallom mindig: "hát te mennyit is tanulhatsz a másik ember  döntéseiből", és ennek igazat is adok, mert sokszor van olyan érzésem, hogy több életet végigkövettem és követek most is, mint ahol én egyébként magánemberként egy másik hivatással tartanék. Amikor viszont a klienseim felé tudok ezekből a sűrítményekből felvillantani valamit, amikor az eddig vázoltak visszafele sülnek el, az is nagyon élményszerű tud ám lenni! És mondom is rá gyorsan a példát.
Saját magát mindig nagyon összeszedettnek és korrektnek mutató kliensemmel, aki nagyon nehezen tud nemet mondani a feléje érkező kérésekre, a stressz kezeléséről beszélgetünk. Szeret mindig kedves lenni embertársaihoz, ritkán fogalmaz meg kérést és kritikát hozzájuk ill. velük szemben. Mik az ő bevált stratégiái, hova teszi az őt érő feszültséget? Hogyan csinálja ezt a párja? Hogyan észleli a férj a kliens állapotjelzéseit? Ezek mind lényegtelennek tűnő adalékok, ám mégis megvilágítják a kliens választásait, megoldási sémáit a terheltebb helyzetekben. Villámcsapásként jut eszembe a dialogizálás közben HULK története, s azonnal meg is elevenítem a terápiás térben, hátha segíthet ez az erős kulturális kód önmagához kapcsolnia pár új felismerést. 

stressz  DIYlélektan képregény inspiráció terápiás


Vajon kliensem tudna-e a maga hétköznapjaiban néha Hulk-ká (vagy hozzá hasonló démonfigurává, nagybetűs Rosszá) válni? Mi történne akkor, ha nem csak gyűjtögetné magában a feszültséget, hanem adna kifelé egy/több utat neki... Mi történne ebben az esetben a környezetével? Félnének tőle? Húú, ezt már végiggondolni és elképzelni is nagy munka, ám a képregény és annak mostani filmes adaptációi kiválóan illusztrálják a folyamatot, a feszültség és stressz áramlásának lehetőségeit. Szembesülni a magunkban folyamatosan jelen levő vagy hirtelen megszülető pusztító erőkkel: igen, ilyenkor kell a kontroll, hogy ne engedjük kiszabadulni, de vajon számolunk-e azzal, hogy ez a játszma még hányszor ismételhető?
(...)
Jungiánus kollégák emlegetik sokszor az énben egyszerre lakó többféle arcot/szereptípust/hangulatot, ez a Hulk-metafora pedig lehetővé teszi az énben egyszerre működő tendenciákról való gondolkodást, az önmagunkról való gondolkodás és tudatosság gyakorlását, itt éppen a stresszkezeléssel kapcsolatban. Lehet-e őket közelebb tartani egymáshoz úgy, hogy megmaradjon az eredeti funkció is, ez itt a nagy kérdés.
Meg az, hogy ha úgy adódik, tudom magam Pusztítóként (Hulk-ként) is elfogadni. Hogy számítok arra: vissza fogok rendeződni az elfogadható, civil állapotba, ahol egyébként kutatóként, tudósként vagyok jelen. Ha kell, megállítom a 4-6-os villamost puszta kézzel is, de a következő pillanatban már újra ember vagyok, aki megy a dolgára.

0 Tovább

olvasás élmény #1 Bartis Attila

olvas könyv élmény

0 Tovább

Hogyan válts az újévre?

Évet váltottunk.
Valakinek ez esemény,  valaki nem foglalkozik vele. Azt gondolom, jó lehetőség arra, hogy átgondoljuk teljesítményünket, életünket és élményeinket, amik értek az év során. 
Érdemes lehet tudatosan tervezni és szervezni előre az évet, erre több módszer is alkalmazható.
Amit személyesen szívesen ajánlok, az egy nemzetközi kiadvány, melyet évről-évre önkéntes csapat dolgoz ki. Egy egyszerű dizájnnal ellátott kis füzetke ez, melyet évről-évre folyamatosan frissítenek, s mely kreatív módon készteti a kitöltő személyt a célok hatékony megfogalmazására és felállítására. 
Ez a kiadvány ezen a linken érhető el, többféle letölthető és nyomtatható formátumban. Ráadásul ingyenes is.

Nadia Goodman TED-es rövid cikkét olvasva pedig a személyes célok tervezéséről olvastam mostanában. A szerző Kelly McGonigal stanfordi pszichológus kutató szempontrendszerét foglalja össze, mely szerint érdemes

  1. értelmes, megragadható és reális célokat megfogalmazni. Olyat, amit később, az év során is meg lehet indokolni, melynek háttere nem rövid távú célokat szolgál. Jó teszterünk lehet erre a végtelen kérdések módszere. (Melyre ezt a példát veszi elő: Le akarsz szokni a dohányzásról? Miért is? Ja, egészségesebben akarsz élni? Na és azt miért is szeretnéd? Aha, szóval sokáig élnél? És találkoznál mondjuk az unokáiddal is? Értem. És mit szeretnél velük csinálni?? stb.)
  2. a folyamatra koncentrálni, nem pedig azonnal és varázsütésre a kívánt eredményt várni. Pontosabban nem várni kell rá, hanem érte dolgozni, ez pedig időt igényel. Amit ha tudok előre számolni, tervezni, azonnal türelmesebb tudok talán magammal szemben is lenni.
  3. hibákra is lehet számítani. Mivel nem könnyen elérhető a cél, előfordulhat, hogy nem érte teszünk, hogy néha eltérünk a kiszabott rendből. Ez nem probléma, számoljunk vele, hogy előfordulhat, s legyen forgatókönyv erre az esetre is, hogyan fogok visszatérni a tervezett feladatokhoz, tevékenységekhez. 
  4. pozitívan megfogalmazni a célokat: az agyban, neurokémiai szinten is jobb kapcsolódások jönnek létre, ha eltűnnek a "nem fogok," "innentől soha" kezdetű elhatározások.  

Jó évkezdést és évtervezést mindenkinek!

0 Tovább

mai post it

postit beszélni
 


 


 


 

0 Tovább

Dönts hatékonyan!


 


 

vezető társak stratégia reflektivitás

 


 

Egy nagyszerű könyvben arról olvasok most, hogy mennyi minden múlik a vezetőn a döntési helyzetekben. Hogy nem minden a vezetési stílus, amit anno Kurt Lewin nagyszerűen lemodellezett az autokrata-demokrata-laissez faire kategóriákkal. Ő akkor három különálló kategóriaként tekintette mindhármat, s bár adva volt a keveredés -a mixed solution-ök- lehetősége, ezeket már nem tudta nagyon hatékonyan kutatni.

Szociálpszichológia kurzuson előszeretettel nézegettem ugyanezt az elképzelést Mérei tolmácsolásában: nagyon durva tud lenni, ahogy az óvodás korosztály szinte ugyanazokat hozta teljesítményhelyzetben. Az engedékeny vezető fejére lehet nőni, adott feladatot nem megcsinálni és generally jól érezni magunkat vs. nagyon is meg vagy be lehet szorulni egy határozott, erőskezű és különbségeket nem toleráló vezető mögé. (Ami meg ugye a kisangyalként-motollaként dolgozással hatalmas teljesítményt tud felmutatni.)

A legszimpatikusabb a talán mindenki nézőpontját is figyelembe vevő, de ugyanakkor legidőigényesebb út: ez a demokratikus, ám van az a helyzet, amikor mégsem ezt választjuk. Szituatív vezetési stílusról beszélnek a modernebb vezetéselméletek: kell tudnunk mérlegelni és váltogatni, hogy melyik helyzetben milyen stratégiát alkalmazunk vagy fogadunk el a vezetőtől. Ha az idő szorít, akkor gyorsan, azonnal, egyedül döntünk, ami nem mindig bizonyul jónak, hiszen nem lehet minden véleményt egyszerre figyelembe venni. Ugyanakkor a tervezhető váltásoknál a hosszabb információgyűjtés és felkészülés elkerüli az infóhiányos helyzeteket.
Rugalmasság tehát, kontextus-figyelés: engedjük meg ezt magunknak és a másiknak is!







 



 


 

0 Tovább

Akkor te pszichiáter vagy? Vagy micsoda?


 


 

Állandóan visszatérő kérdés ez, mindig meglepődök, amikor megtalál. A régebbi ismerősök és a kifejezetten műveltnek számító barátok is néha előjönnek ezzel, és pontosítani akarnak, hogy akkor melyik kategóriában tároljanak is engem meg az általam mutatott szakmát. 

A pszichológusokét, merthogy az vagyok, és nem pszichiáter. Hangsúlyozni ezt nem győzöm soha. A különbség a kettő között pedig nemhogy nagy, hanem ÓRIÁSI.

Alapvető különbség, hogy máshogy képződnek. Tematikailag, módszertanilag  és szakmailag. A pszichológia  bölcsészettudománynak számít ma is, rengeteg filozófiai és etikai gyökere és vonatkozása miatt a mai mezei bölcsészkarokon kezdenek képződni a pszichológusok.

Az első alapozó öt év olyan, mint egy igazi borkóstoló: megismertet a pszichológia többféle gondolkodásmódjával, a tudomány ágaival, az elméletekkel, de ettől még nem leszel a portugál borok kiváló szakértője... Lehet ismerkedni az anatómiával, a tudományos kísérletek tervezésével és módszertanával, a gyerekek rajzaival és felnőttek kórházi viselkedésével, az állatok tanulmányozásával, a humán megfigyelési és szűrési módszerekkel. Gyakorlati jellegű ismereteket is ad ugyan az egyetemi szakosodás időszakában (tehát egyetem alatt találkoznak már hallgatók gyerekekkel, kórházi betegekkel, csoportokkal, kutatási kérdésekkel), azonban ez a két év nem ad biztos szaktudást a pszichológus-tanoncok kezébe. Kezdeti csomag, amit tetszés szerint lehet folytatni és továbbfejleszteni.

Ezután jön a szakosodás: újabb pár évnyi képzés során -és már a munka mellett-lesznek specialisták, a csínok-bínok ismerői. Így lesznek végül szervezet vagy munkaszakpszichológusok, tanácsadó szakpszichológusok, felnőttekkel vagy gyerekekkel foglalkozó klinikai (kórházi) szakpszichológusok, kutatók, stb.




 

A pszichiáterek ezzel szemben orvosok, akik az orvosi egyetemi képzésük révén  az emberi test és kémiai, idegi folyamatok ismerői. Erre az alaptudásukra szereznek egy pszichológusokéhoz hasonló ismereteket a személyiségről, a kapcsolatokról mikor szakorvosokká, pszichiáterré képződnek, s a kétféle tudást ötvözve próbálják a lehető legjobb megoldást találni egy depresszióra, pánikzavarra, szenvedélybetegségre vagy más pszichés panaszokra.

A pszichiáterek általában gyógyszerekkel tudják a leggyorsabban befolyásolni ezeket a panaszokat, sőt a tudomány jelenlegi állása szerint -és ebben a pszichológia is egyetért-, a mentális betegségek egy része épp gyógyszerekkel kezelhető a leghatékonyabban. (Szinten tartásra is gondolunk sok esetben: néha annak is lehet örülni, hogy nem romlanak a tünetek.) Más esetekben viszont pszichológiai ÉS gyógyszeres terápiák kombinálása a legjobb út, ilyenkor küldik a klienseket tovább pszichológushoz  általában meghatározott céllal: oldjunk szorongást, eredjünk a probléma okának nyomába verbális foglalkozással, kreatív terápiával, mozgással, relaxációval, párterápiával, stb.



 

pszichológus pszichiáter önismeret választás súlya





 

A lényeg tehát: a pszichiáter orvos, általában gyógyszert ír fel és/vagy továbbküld más módszerrel dolgozó kollégához, míg a pszichológus  figyeli az élettörténetet, rögzíti az aktuális panaszokat és stresszt okozó tényezőket, beszélget és ha kell,  vezeti a terápiát különböző módszereivel.

(folyt.köv.)


 

0 Tovább

Apák napja

Ugyan babilóbiai nyomai is vannak, hogy az apákat is szoktuk szeretni, mégis, 105 évvel ezelőtt ezen a napon, 1910. június 19-én ünnepelték először hivatalosan is az Apák napját. "Miért csak az anyáknak jár a köszöntés?" - egy fiatal lány, Sonora  kiharcolta az ünneplést: hálás volt nagyon apjának, aki gyerekszülésben meghalt felesége minden feladatát hátrahagyott kötelességét zokszó nélkül vitte tovább, s felnevelte a hat testvért.
Menet közben a hagyomány a hatvanas évektől minden harmadik vasárnapjára módosult, nagyon is kíváncsi vagyok: vajon mikortól tudjuk magunktól minden évben megköszönni nekik azt, amit jól csinálnak? Mikor lehet egy új hagyományt beilleszteni a megszokott régik közé?

 És egyáltalán: mivel köszönhető ez meg? Internetet, blogpin-eket böngészve a mai apák ilyenek: barbecue-fűszer használók, baseball/foci/kosár-rajongók, pipázók, könyvmolyok-képregénybújó szuperhősök. Vajon beleférnek-e a valós apák a kreatív oldalak ajánlataiba, ezen is gondolkodom vagy tíz perce, ahogy keresem az ötleteket, amivel kedveskedni lehet. Vajon miért minden harmadik oldal beer-label (sörös címke) ajánlásra fakad? Tényleg csak ennyi?

Bízom benne, hogy egyre többen megtaláljuk a módját a méltó és ötletes köszöntésnek.

(mi újság?) 

 

0 Tovább

Szívvel-lélekkel

blogavatar

Pszichológusblog a szakmáról, a terápiáról, élményekről. Rengeteg kérdés, kétely és élmény, amivel több lehetsz. Rólam bővebben: www.szivvel-lelekkel.com

Utolsó kommentek